Egy barátunk keresett meg azzal, hogy a feleségének névnapjára szeretne egy táskát rendelni, de nem akármilyent, hanem egy bizonyos kabáthoz illőt. Mivel már régebb óta forgattam a fejemben azt, hogy jó lenne valamiféle zsinóros táskát is kipróbálni kaptam az alkalmon és nekifogtam.
Azaz először el- és kigondoltam szépen, lerajzoltam, aztán szembesültem azzal, hogy hiába keresem fel a vásárhelyi méteráru boltokat mind, mert nagyjából ugyanazt lehet bennük kapni... vagyis ugyan azt nem lehet kapni, olyan zsinórfélét méghozzá szürkében amit elgondoltam. Így aztán meg kellett elégednem ezzel a zsinórral, ami eredetileg szélesebb de én szépen kettőbe hajtva levarrva elértem, hogy a minta vonalát, görbületét követtetni tudjam vele. Eredeti állapotában a szélessége miatt lehetetlen kacskaringósan levarrni.
A motívumot a kabáton levő motívumból igyekeztem kiragadni.
A végeredmény egy extra merevítéssel ellátott fekete vászon táska zsinóros motívummal ellátva. Melyik nő nem szeretne a kedvesétől névnapjára egy ilyen gyönyörűséget kapni? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése